Boldogok az irgalmasok... Mt 5,7

Érdligeti Református Egyházközség

Boldogok az irgalmasok... Mt 5,7

Érdligeti Református Egyházközség

Kitől kaptuk?

Az Érdligeti Református Egyházközség a küldetését Jézus Krisztustól kapta arra, hogy a Róla szóló evangéliumot az egész gyülekezet közössége által minden ember számára hirdesse.

24 órás Istentisztelet

Az evangélium hirdetés elsősorban az élet 24 órás istentiszteletén keresztül kell megtörténjen, azaz minden tettünkkel Krisztus szabadításáról teszünk bizonyságot, s ha szükséges szavainkkal is megerősítjük azt.

Mi a cél?

Fő célunk, hogy a Krisztustól kapott szeretet a mi életünkön keresztül mindenki más számára is megtapasztalható legyen. Küldetésünk, hogy ebben a kultúrában is felragyogtassuk a feltámadott Krisztus dicsőségét és láthatóvá tegyük az Ő erejét.

Dicséret

A gyülekezet természetesen istentiszteleti és bibliaköri keretek között is dicséri Istent a templomban, ahova szeretettel várunk mindenkit.

Templomunk története

Templomunk építése 1948-ban kezdődött el Kulifay Gyula “plántáló” lelkész szolgálata alatt és az első érdligeti reformátusok felajánlásai alapján. 12 évvel később, 1960-ban a templomot felszentelték. A templom oldalához Dél felől egy parókiát építettek Csákány István szolgálati évei alatt, melybe 1970-ben költözhetett be az akkor idehelyezett Szűcs Ferenc helyettes lelkipásztor.

A következő nagy átalakításra több, mint két évtizedet kellett várni, amikor is a 90-es évek elején Harkai Ferenc lelkipásztor vezetésével az egész templom belsőt újratervezték és építették. Akkor nyerte el mai megnyerő formáját és színvilágát, akkor korszerűsítették a fűtést is, valamint új bútorzat is került bele. Ezzel egyidőben a régi parókia épületére egy könnyűszerkezetes épületet emeltek új parókia céljával. Ez a bővülés jelentősen meghatározta a gyülekezet lehetőségeit a jövőjére nézve.

A legutolsó nagyobb átalakítás 2021-ben történt Literáty Zoltán vezetése mellett, amelynek során a templom homlokzata, tornya, térkövezett udvarai, kapuja, kerítése és az ezekkel járó dolgok újultak meg és így már nem csak belül, de kívül is szimbolikus módon fejezi ki a hívogatást és a befogadást a külső környezet felé. Ezzel egyidőben alakult ki az Üldözött és mártír keresztyének emlékfala is a Duna és a Poprád utca sarkán.

Gyülekezetünk története

Az Érdligeti Református Egyházközség létrehozásának ötlete 1947-ben vetődött fel az érdligeti reformátusok között. Az Érdi Református Egyházközség, Kulifay Gyula lelkésszel az élen támogatóan állt ennek az álomnak a megvalósításához. Így az első presbiteri határozatok a filia létrehozásáról 1947-ben meg is születtek. A háború utáni nehéz helyzetben lévő országban nem volt könnyű megtervezni egy templom és egy gyülekezet felépítését, de ez mégsem szegte kedvét az érdligeti reformátusoknak. A templomot egy a háborúban lebombázott kastély tégláiból építették fel, melynek apropóján egy vers is született Romokból templom címmel. Az építkezés a nehéz anyagi és szellemi közegben csak nem akart megtorpanni, majd végül 1960 februárjának utolsó vasárnapján megtörtént a templom felszentelése és a gyülekezet első lelkipásztorának, Szívós Istvánnak a beiktatása.

Lelkészeink

Kulifay Gyula

1910-1999

Kulifay Gyula az Érdi Református Egyházközség önálló lelkésze volt az érdligeti gyülekezet “plántáló”, avagy alapító lelkipásztora. A gyülekezet megalakulásától egészen az első önálló érdligeti lelkipásztor, Szívós István megválasztásáig és a templom felszenteléséig gondozta a kicsiny nyájat.

Érdligeti szolgálatának ideje 1948-1960.

Szívós István

1915-1965

Szívós István az Érdligeti Református Egyházközség első önálló lelkipásztora, aki az érd központi gyülekezet hitoktató segédlelkésze volt Kulifay Gyula vezetése alatt. Már az érdligeti önállósodás előtt is saját lelkészükként tekintettek rá az érdligetiek, ennek jeléül segédlelkészi fizetését is gyülekezetünktől kapta. Ebből könnyen megérthető, hogy 1960-ban “A választógyűlés (…) közfelkiáltással Szívós István (…) lelkipásztorul való meghívását kívánják.” Hivatását – egyre romló egészségügyi állapota miatt – csak kevéssel több, mint két éven át gyakorolhatta önálló érdligeti lelkipásztorként (1960-1962). Rendkívül képzett, több nyelven beszélő, mégis emberközeli tudós lelkipásztorként tisztelték és szerették őt az érdligeti testvérek.

Csákány István

1934-1977

Szívós István nyugdíjazását követően Csákány Istvánt választotta meg a gyülekezet lelkipásztorául 1963 januárjában. Elhívott és szűnni nem akaró dinamikus szolgálatának köszönhetően a gyülekezet létszáma csaknem háromszorosára bővült. Mindeközben parókiaépítésbe kezdett, amit 1970-re sikerült is befejeznie a gyülekezetnek. 1970-1973 között Afrikában szolgált misszionáriusként, majd pedig 1975-1977 között a Brazíliai Református Egyház meghívására újabb missziót vállalt Sao Pauloban. 1977-ben, miközben egy tengerrengés okozta hullámzásból kimentette az általa vezetett ifjúsági konferencia fiataljait, őt magát már nem tudták megmenteni.

Szűcs Ferenc

1942-2020

Szűcs Ferenc 1970-1973 között helyettesítette afrikai távollétében Csákány Istvánt érdligeti lelkipásztorként. Idézet Szűcs Ferenc életrajzából: “1970 nyarán úgy érkeztem haza (edinburgh-i ösztöndíjas év), hogy nem tudtam, hova kerülök. Csak megérkezésem napján derült ki, hogy Csákány István helyettese leszek, aki alig néhány héttel korábban utazott ki kenyai szolgálatára. Amikor megérkeztem Érdligetre tájékozódni, egy befejezetlen parókia… De a gyülekezet szeretete, aktivitása csodákat művelt: néhány hét múlva beköltözhetett az immár négytagúra bővült lelkészcsalád. Ez a szeretet azután is átsegített az élet és a pályakezdés sok nehézségén… Hálás vagyok ma is azért, hogy a kicsi, családias gyülekezetben eleven lelki élet, aktív ifjúsági munka folyhatott, amely főként nyitottságával volt befogadója minden újításomnak.”

Szűcs Ferenc fél évszázaddal később is, utolsó érdligeti szolgálatakor 2020 februárjában nagy szeretettel emlékezett vissza az érdligeti évekre, családokra és a megmosolyogtató anekdotákra.

Csuka Tamás

1948 -

1975 decemberétől öt éven át Csuka Tamás látta el az érdligeti lelkipásztori feladatokat. Egy évvel később szolgálati feladatai bővültek, amikor az Érd-Parkvárosi alakuló egyházközséget is el kellett látnia. Érdligeti szolgálata rövidségének oka az volt, hogy édesapja halálát követően a Váci Református Egyházközség meghívta lelkipásztorának. 1998-2004 között a tábori püspöki szolgálatot is ellátta.

Harkai Ferenc

1950-2005

Harkai Ferenc 1980-2005 között a gyülekezet életében a leghosszabb szolgálati időt, csaknem negyed évszázadot érdligeten töltő lelkipásztor volt. A gyülekezet lelki építése mellett az érdligeti templom teljes megújítása is feladatául jutott. Szolgálata alatt kapta meg a templombelső ma is megcsodálható rendkívül otthonos és szimbolikus kifejező erővel bíró elrendezését. Emellett pedig egy új parókia is ráépült a korábbi tetejére, amely abszolút tágas és komfortos lakhatást biztosított a hattagú család számára. Embert próbáló feladatai mellett pedig jogi diplomát szerzett az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően pedig a KRE HTK-án oktatott egyházjogot 3 éven keresztül.

Csákány Tamás

1975 -

Csákány Tamás a korábbi  érdligeti lelkipásztor, Csákány István fia 2006 februárjában kezdte meg szolgálatait Érdligeten. Istentől kapott tálentumainak köszönhetően a gyülekezet missziója lendületet vett, melynek eredményeként sok fiatal család is otthonra talált közösségünkben.

Literáty Zoltán

1976 -

Literáty Zoltán 2011 januárjában kezdte meg szolgálatait gyülekezetünkben. Ma is folyamatban lévő szolgálati évei alatt a gyülekezet mind infrastrukturális, mind szervezeti, mind lelki értelemben nagy változásokon ment keresztül. A kisebb nagyobb felújítások után 2016-ban új parókiát vásárolt az egyházközség, egyúttal gyülekezeti termet alakított ki a korábbi parókia földszinti részén, 2021-ben pedig a templom külső megjelenése is új alakot öltött. Az ifjúsági élet megerősödése mellett, szolgálata alatt indult el gyülekezetünkben az ún. kékkeresztes utógondozó csoport.

2022-ben pedig megnyitja kapuit az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda.

Lelkészeink

Kulifay Gyula 1910-1999

Kulifay_Gyula

Kulifay Gyula az Érdi Református Egyházközség önálló lelkésze volt az érdligeti gyülekezet “plántáló”, avagy alapító lelkipásztora. A gyülekezet megalakulásától egészen az első önálló érdligeti lelkipásztor, Szívós István megválasztásáig és a templom felszenteléséig gondozta a kicsiny nyájat.

Érdligeti szolgálatának ideje 1948-1960.

Szívós István az Érdligeti Református Egyházközség első önálló lelkipásztora, aki az érd központi gyülekezet hitoktató segédlelkésze volt Kulifay Gyula vezetése alatt. Már az érdligeti önállósodás előtt is saját lelkészükként tekintettek rá az érdligetiek, ennek jeléül segédlelkészi fizetését is gyülekezetünktől kapta. Ebből könnyen megérthető, hogy 1960-ban “A választógyűlés (…) közfelkiáltással Szívós István (…) lelkipásztorul való meghívását kívánják.” Hivatását  – egyre romló egészségügyi állapota miatt – csak kevéssel több, mint két éven át gyakorolhatta önálló érdligeti lelkipásztorként (1960-1962). Rendkívül képzett, több nyelven beszélő, mégis emberközeli tudós lelkipásztorként tisztelték és szerették őt az érdligeti testvérek.

Szívós István 1915-1965

Csákány István 1934-1977

Szívós István nyugdíjazását követően Csákány Istvánt választotta meg a gyülekezet lelkipásztorául 1963 januárjában. Elhívott és szűnni nem akaró dinamikus szolgálatának köszönhetően a gyülekezet létszáma csaknem háromszorosára bővült. Mindeközben parókiaépítésbe kezdett, amit 1970-re sikerült is befejeznie a gyülekezetnek. 1970-1973 között Afrikában szolgált misszionáriusként, majd pedig 1975-1977 között a Brazíliai Református Egyház meghívására újabb missziót vállalt Sao Pauloban. 1977-ben, miközben egy tengerrengés okozta hullámzásból kimentette az általa vezetett ifjúsági konferencia fiataljait, őt magát már nem tudták megmenteni.

Szűcs Ferenc 1970-1973 között helyettesítette afrikai távollétében Csákány Istvánt érdligeti lelkipásztorként. Idézet Szűcs Ferenc életrajzából: “1970 nyarán úgy érkeztem haza (edinburgh-i ösztöndíjas év), hogy nem tudtam, hova kerülök. Csak megérkezésem napján derült ki, hogy Csákány István helyettese leszek, aki alig néhány héttel korábban utazott ki kenyai szolgálatára. Amikor megérkeztem Érdligetre tájékozódni, egy befejezetlen parókia… De a gyülekezet szeretete, aktivitása csodákat művelt: néhány hét múlva beköltözhetett az immár négytagúra bővült lelkészcsalád. Ez a szeretet azután is átsegített az élet és a pályakezdés sok nehézségén… Hálás vagyok ma is azért, hogy a kicsi, családias gyülekezetben eleven lelki élet, aktív ifjúsági munka folyhatott, amely főként nyitottságával volt befogadója minden újításomnak.”

Szűcs Ferenc fél évszázaddal később is, utolsó érdligeti szolgálatakor 2020 februárjában nagy szeretettel emlékezett vissza az érdligeti évekre, családokra és a megmosolyogtató anekdotákra.

Szűcs Ferenc 1942-2020

Csuka Tamás 1948 -

1975 decemberétől öt éven át Csuka Tamás látta el az érdligeti lelkipásztori feladatokat. Egy évvel később szolgálati feladatai bővültek, amikor az Érd-Parkvárosi alakuló egyházközséget is el kellett látnia. Érdligeti szolgálata rövidségének oka az volt, hogy édesapja halálát követően a Váci Református Egyházközség meghívta lelkipásztorának. 1998-2004 között a tábori püspöki szolgálatot is ellátta.

Harkai Ferenc 1980-2005 között a gyülekezet életében a leghosszabb szolgálati időt, csaknem negyed évszázadot érdligeten töltő lelkipásztor volt. A  gyülekezet lelki építése mellett az érdligeti templom teljes megújítása is feladatául jutott. Szolgálata alatt kapta meg a templombelső ma is megcsodálható rendkívül otthonos és szimbolikus kifejező erővel bíró elrendezését. Emellett pedig egy új parókia is ráépült a korábbi tetejére, amely abszolút tágas és komfortos lakhatást biztosított a hattagú család számára. Embert próbáló feladatai mellett pedig jogi diplomát szerzett az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően pedig a KRE HTK-án oktatott egyházjogot 3 éven keresztül. 

Harkai Ferenc 1950 - 2005

Csákány Tamás 1975 -

Csákány Tamás a korábbi  érdligeti lelkipásztor, Csákány István fia 2006 februárjában kezdte meg szolgálatait Érdligeten. Istentől kapott tálentumainak köszönhetően a gyülekezet missziója lendületet vett, melynek eredményeként sok fiatal család is otthonra talált közösségünkben.

Literáty Zoltán 2011 januárjában kezdte meg szolgálatait gyülekezetünkben. Ma is folyamatban lévő szolgálati évei alatt a gyülekezet mind infrastrukturális, mind szervezeti, mind lelki értelemben nagy változásokon ment keresztül. A kisebb nagyobb felújítások után 2016-ban új parókiát vásárolt az egyházközség, egyúttal gyülekezeti termet alakított ki a korábbi parókia földszinti részén, 2021-ben pedig a templom külső megjelenése is új alakot öltött, beleértve Az üldözött és mártír keresztyének emlékfalát is.

Az ifjúsági élet megerősödése mellett, szolgálata alatt indult el gyülekezetünkben az ún. kékkeresztes utógondozó csoport.

2022-ben pedig megnyitja kapuit az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda.

Literáty Zoltán 1976 -

Presbitereink

A Magyarországi Református Egyház törvényei alapján az egyházközség hat évre választja meg döntéshozó testületét, a presbitériumot. Az egyházközséget a lelkész és a főgondnok képviseli együttesen, mint elnökség. Gyülekezetünk jelenlegi presbitériuma 2018. január 1-én kezdte meg szolgálatát.

Novák Borbála - főgondnok

Bemutatkozás

Baranyi—Derhán Andrea

Bemutatkozás

Bányász Lajos

Bemutatkozás

Darabos Lajos

Bemutatkozás

Majoros Melinda

Bemutatkozás

Plavecz Lajos

Bemutatkozás

© Copyright 2021 erdliget.reformatus.hu. Minden jog fenntartva. Készítette: KvittMédia

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT