Presbitereink

Majoros Melinda

1982-ben születtem Kárpátalján egy kicsi magyar faluban, református családban.
6 éves koromban nagyapám kézen fogva vasárnapi istentiszteletre vitt, ahol elcsodálkoztam az áldott csenden, az ünneplőbe öltözött embereken, a csodálatos orgonahangban és a templomban elhangzott Istent dicsőítő énekeken. Tudom, hogy a hatalmas Isten, Fia által már ekkor keresett és nem akarta, hogy elvesszek. Éreztem a szeretetet, mely tovább vonzott és tanított a hittanórákon, az ifjúsági alkalmakon, amikor már hallottam a Szabadítóról. Dicsőség érte mindezért neki.
1997-ben hívott el az Úr, hogy kövessem Őt, hogy Őmellette döntsek. “Boldogok, akik hivatalosak a Bárány mennyegzőjének vacsorájára.” Jel. 19,9.
2006-ban – már felnőtt érdligeti lakosként – kezdtem el járni nagymamámmal az érdligeti a gyülekezetbe. Megszerettem ezt a kis családi közösséget, ahol szerető, gondoskodó testvérek vesznek körül.
2011 óta vagyok presbiter. Szolgálataim során pénztárosi, könyvelési feladatokat látok el.